Tisztelt Közösség!
Hál' istennek ismét sikerült "legyőznöm a saját gépem ellenállását "és kaptam tőle egy újabb esélyt, hogy rajta keresztül "üzenhessek"!
Tehát: A vezetőség felhatalmazása alapján szeretettel meghívok mindenkit -természetesen legfőképpen az "újakat"- az ÚJ CSALÁDOK KÖSZÖNTÉSÉRE szervezett hagyományos közösségi találkozóra, melynek ideje: 2008. augusztus 28-a (csütörtök). Kezdete 18.00, helye a "100-as " mögötti sport pályák végén (jobbra) található fehér földszintes épületegyüttes, a találkozót kb. két- két és fél óra időtartamra tervezzük, de ez természetesen a jelenlévők "igénye" szerint változhat. A rendezvényre, a "hagyományoknak" megfelelően kérjük, hogy ki-ki sütivel pogácsával, szendviccsel,sörrel üdítővel (lehetőségei és kedve szerint) ....stb. járuljon hozzá. Ezen felül elsősorban a "régiektől" személyes sgítséget is kérnénk a helyiség be és visszarendezéséhez. Az öltözet az időjárásnak megfelelő "laza,vagy nem laza" nyári viselet lenne.
És végül, de nem utolsósorban kérünk mindenkit, hogy minnél nagyobb számban legyünk jelen -régiek és újak egyaránt- hogy minnél előbb és minnél jobban megismerhessük egymást és segíthessük új társainkat beilleszkedésben.
Köszönettel: Sztanó Géza